„Az építész feladata csupán annyi, hogy le kell határolnia a végtelen térből egy térrészt valamilyen emberi tevékenység számára. Ha az Istennel akarunk találkozni, akkor a térnek érzékelhetővé kell tennie Isten jelenlétét, segítve a felemelkedésünket hozzá.” (Csaba László)
Csaba László (1924-1995) kétszeres Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és posztumusz tiszteleti tagja. A 20. századi magyar építészet kiemelkedő, a magyar szakrális architektúra úttörő alakja. Legfontosabb munkája, a hollóházai templom a modern magyar művészet emblematikus, határainkon túl is ismert alkotása.
Csaba László 1943-ban érettségizett a Budapest Piarista Gimnáziumban, majd 1947-ben szerzett diplomát a József Nádor Műegyetem Építészmérnöki Karán. Egy évig egyetemi tanársegédként dolgozott, majd 1949-1954 között a MEZŐTERV építésze. Ekkor készülnek első meghatározó épületei, többek között a bélapátfalvai kultúrház. Agráripari épületeknél szerzett gyakorlatának nagy hasznát látja 1954-től az IPARTERV dolgozójaként, eközben a MÉSZ Mesteriskolában is tanít, 1954–64 között pedig műegyetemi oktató. Kiváló tervei és épületei megalkuvás nélküli modern gondolkodásmódról, a modern technológiai innovációk bátor használatáról árulkodnak. 1958-ban az Ybl Miklós-díj II. fokozatával tüntették ki „a miskolci hűtőház, a békéscsabai tárház és a mezőtúri magtisztító terveiért.”
Pályafutásában meglepő fordulatot hoz egy véletlenszerű megbízás, amelynek következtében megtervezheti a kommunista hatalomátvételt követő Magyarország első, komoly visszhangot kapó, a kortárs művészeti és építészet igényeinek megfelelő templomát Cserépváralján. A hatalom rosszallása mellett, házilagos módszerekkel emelt templom, amelyet Csaba közbenjárására Somogyi József és Kondor Béla díszít alkotásaival, mérföldkővé válik mind a magyar egyházművészetben, mind Csaba életművében. A hatalmas küzdelem árán 1959-1961 között megvalósult épületet hamarosan újabb követi Hollóházán. Itt már ipari eszközökkel, állami beruházásban dolgozhat a korábban már „kompromittált” építész, aki létrehozza legfontosabb, nemzetközileg is kiemelkedő minőségű művét, a hatvanas évek emblematikus alkotását.
A politikailag és társadalmilag is rendkívül nehéz környezetben megvalósult csúcsművel párhuzamosan Csaba életében is komoly változások történtek. 1961.ben megválasztották a a Magyar Építőművészek Szövetségének főtitkárának; ezt a tisztséget 1973-ig töltötte be. 1964-től a Típustervező (majd Tervezésfejlesztési és Technikai Építészeti Intézet) munkatársa, irodavezetője, később vezető beosztásban dolgozott itt. Közéleti szerepvállalása háttérbe szorította tervezői tevékenységét; komolyabb léptékben a hetvenes évektől tervezett ismét. Munkáiban is megjelenik az építészre jellemző sokoldalúság: foglalkozott a házgyári lakásépítészet élhetőbbé és esztétikusabbá tételével, nagyszabású, minőségi ipari épületeket tervezett, feleségével közösen családi házak tervezését is vállalta, emellett folytatta szakrális munkásságát is. Az 1977-es hodászi, valamint az 1984-ben befejezett nyírderzsi templomai egyházi munkásságának legfontosabb irányelve: a fény kiemelt szerepének építészeti leképzései.
1987-ben tervei szerint valósult meg Budapest első, a szocialista időszakban előzmény nélkül megvalósuló temploma, a Lékai bíboros személyes célkitűzését valóra váltó Boldog Özséb templom Békásmegyeren. Ezt még három egyházi megbízás követi 1988-ban Kaposváron, 1991-ben Flóra-tanyán, valamint 1992-ben Csepelen (Cs. Juhász Sárával közösen). 1988-ban másodszorra is megkapta az Ybl-díjat „négy évtizedes kiemelkedő szakmai munkásságáért, életművéért.” 1992-ben alapító tagja volt a Magyar Művészeti Akadémiának.
Fotó: Csaba László előadást tart a Magyar Építőművészek Szövetsége főtitkáraként. Ismeretlen fényképész, a család tulajdonában.
A bejegyzés trackback címe: