A Csaba-házaspár, az ipari építészet és a Perret-díj

Az 1950-es évek kultúrtörténetileg egyetlen jelentős pozitív eredménye, ha szabad ilyet mondani, a magyar ipari építészet felvirágzása volt. Az építészekre erőltetett szocreál nyelvezet alól ezekben az években az IPARTERV jelentette a menekülőutat, és bár a sztálini ízléshez igazodó tervek ott is készültek, sőt, néhány meg is épült, az ipari tervezés alapvetően felmentést jelentett a „tartalmában szocialista, formájában nemzeti” kényszere alól.

A miskolci hűtőház makettje a Népszava 1958-as számából. Forrás: ADT Arcanum

A szocreál Magyarországon igazából csak néhány évet jelentett, az 1950-es évek első felében. Sztálin halálát követően, Hruscsov hatalomra jutásával megindult az enyhülés, és 1954 őszén a moszkvai építőipari konferencián a szovjet állam új feje utat nyitott az építészeknek a korszerű technológiák és formanyelv használata felé. A váltás természetesen nem jött egyik napról a másikra; Magyarországon igazán csak 1956-től indult meg.

„Mi az, amit a külföldtől, Nyugat építészetéből eltanulhatunk, átvehetünk és követhetünk? Mindenekelőtt átvehető és követhető az építészet új technikájában jelentkező haladás. De tanulmányozhatók és felhasználhatók mindazok a nyugati építészetben megvalósított és sokoldalúan kifejlesztett gondolatok is, melyek — például — az anyagi funkciók sokrétű megoldásában mutatkozó gazdagságot, ötletességet eredményezték. Kétségtelen, hogy mindezek tanulmányozása és áttétele a hazai viszonyokra bizonyos mértékig elkerülhetetlen formai kapcsolatot is jelent — kell, hogy jelentsen — a nyugati építészettel” – írta Major Máté 1956. május 7-én a Szabad Népben.

Egy-két évvel ezelőtt még a „nyugattól tanulni” elképzelhetetlennek számított volna, 1956-ot követően azonban újra megjelentek a korabeli nemzetközi modernizmus nyelvezetét használó munkák. A képzőművészetben ennek kulcsmozzanatát jelentette az 1957-es Tavaszi tárlat, ahol az ábrázoló jellegű alkotások mellett elsőként lehetett absztrakt munkákkal is találkozni. Az építészet sajátosságainál fogva természetesen kissé megkésve készültek el az első „újmodern” alkotások – de ebben a folyamatban a Csaba-házaspár mindkét tagja élen járt.

Cs. Juhász Sára 1949-től nyugdíjazásáig, Csaba László pedig 1964-ig, a TTI-be való áthelyezéséig az IPARTERV-ben (illetve annak elődintézményében, a MEZŐTERV-ben) dolgoztak. Az ötvenes években természetesen mindketten több szocreál stílusú tervet is készítettek, és akad megépült alkotásuk is. Cs. Juhász Sára legfontosabb, mondhatni „klasszikus” szocreál terve a templomszerű szépségű, finom részletekkel gazdagított (így a stílus önmagába kódolt ellentmondásosságát kiválóan példázó) répcelaki szénsavgyár, a megvalósultak közül pedig az Uzsoki úti Gyógyszerdecentrumot kell említeni. Csaba László megépült szocreál háza, a székesfehérvári Konfekcióüzem fényképein inkább látni a hazai klasszicista építészet hatását, amelyhez sok korabeli építész nyúlt vissza inspirációért.

Cs. Juhász Sára a répcelaki szénsavgyár modelljével 1953 körül

Az Uzsoki úti Gyógyszerdecentrum akkor...

...és ma a Google Streetview-n.

Csaba László székesfehérvári konfekcióüzeme. Sajnos erről egyelőre nem tudom, hol áll(t?).

Annál meglepőbb, hogy milyen gyorsan és milyen természetességgel váltottak a kor építészei a modernre, amint lehetett. Az Uzsoki úti ház befejezésének évében Juhász Sára már az Egyesült Izzó fonyódi üdülőjének éttermét tervezi, beton héjszerkezettel, hatalmas üvegfalakkal. Csaba Lászlónál még látványosabb a változás, hiszen a következők legtermékenyebb évei. A Chinoin budapesti raktára, a szarvasi és a mezőtúri magtisztítók látványos és magabiztos visszatérést jelentenek; mégis, az időszak csúcsművei közé a miskolci hűtőház tartozik, amin a kortárs kritika elsősorban a korabeli brazil építészet hatását emelte ki.

A Csaba László tervezte szarvasi magtisztító...

...az épülő Chinoin-raktár Budapesten, 1957 körül...

...és az 1960-ban elkészült miskolci hűtőház

Nem csak azért, mert a sok évig tartó tervezés során a hűtőház tervei valóban végigkövették a politikai vezetés ízlésváltozásait, és nem feltétlenül azért, mert a hűtőház a maga nemében komoly funcionális és mérnöki innovációt jelentett. Hanem elsősorban azért, amit aztán az épület utóélete hozott. 1961-ben ugyanis az Építészek Nemzetközi Szövetsége (Union Internationale des Architectes, UIA) két díjat alapított, amelyekre a tagállami szervezetek tehettek javaslatokat. A két korábbi elnökről, Auguste Perret-ről és Sir Patrick Abercrombie-ról elnevezett díjak odaítélésére külön bizottságot is létrehoztak, amely 1961. május 15-16-án ült össze. Tagjai: Eugen Beaudouin, a párizsi Beaux-Arts professzora, az UIA elnökének képviseletében; Major Máté, a MÉSZ elnöke; Alexandre Persitz, az Architecture d'Aujourd'hui főszerkesztője; James M. Richards, az Architectural Review főszerkesztője; Alfred Roth, a zürichi Polytechnikum professzora; valamint Pierre Vago, az UIA főtitkára. (Bruno Zevi, az Architettura főszerkesztője kimentette magát.)

Mint a listából kiderül, két tag: Major mellett Vágó Péter is elfogultnak tekinthető magyar tekintetben (sőt, ha nagyon akarjuk, Alfred Roth dolgozott együtt Breuer Marcellel). Ezzel azonban semmit sem von le annak értékéből, hogy a bizottság az IPARTERV kollektívájának ítélte az első Auguste Perret-díjat. Mint Major beszámolójából* kiderül, meglepően kevés pályázat érkezett be: az 52 UIA szekció közül csak kilenc küldött be anyagot, és ezek közül messze kiemelkedett a MÉSZ elnöksége által összeállított, fotóalbumokkal és francia leírással kiegészített anyag. Ez összesen 14 épületet tartalmazott, közöttük négy Iparterves építészek: Bajnay László, Farkas Ipoly, Polónyi Károly és Csaba László munkája volt. Utóbbi esetében az előző évben átadott mickolci hűtőházról beszélünk. A zsűri végül Alexandre Persitz javaslatára döntött úgy, hogy nem egyént, hanem a mezőnyből ezt a négy építészt kiemelve kollektívát díjaz, így a Perret-díj az IPARTERV-é lett.

Hogy a siker mindenkit meglehetősen váratlanul ért, azt nem csak a kezdeti visszafogott magyarországi sajtóvisszhang jelzi, de az is, hogy a páratlan nemzetközi sikert hozó hűtőházat csak az eredményhirdetés után, az 1961/6. számban publikálta a Magyar Építőművészet. Ezt követően viszont minden értelemben mérföldkővé vált és számos helyen megjelent; az Ország-Világ magazin még negyedszázaddal az elkészültét követően is ezzel illusztrálta a hűtőipar múltjáról és jövőjéről szóló cikkét. 

Persze azért egyetlen csoda sem tart örökké. Gondolom, Miskolc mai polgárai közül nem sokan tudnak arról: a Fonoda utca 21. alatt ma is eredeti funkcióját szolgálja egy Perret-díjas épület. 

* Major Máté: A szerkesztő megjegyzései 21. Magyar Építőművészet 1961/5. 53-54. o.
A cikk illusztráció amatőr fényképek a Csaba-család tulajdonában őrzött eredetikről.