Hatvan éve kezdődött a cserépváraljai templom építése

Csaba László fényképe az építés alatt álló templomról, 1960

A családi emlékezet szerint 1960. május elsején, azaz hatvan évvel ezelőtt tették le a cserépváraljai templom, Csaba László első, úttörő szakrális munkájának alapkövét. Az ünnepélyes alapkőletételre ezen a napon erős indokot találunk: május elseje Munkás Szent József, a templom védőszentjének ünnepe. Ez alkalomból Csaba Eszter segítségével a cserépváraljai templom tervezésének és építésének a család tulajdonában fennmaradt dokumentumaiba ástam bele magam, és megpróbáltam összegezni, milyen anyagok állnak rendelkezésre az épülettel kapcsolatban.

A templom keletkezéstörténetével kapcsolatban a legautentikusabb forrás maga Csaba László. Míg a Magyar Építőművészetben a kétoldalas publikációhoz csak egy nyúlfarknyi kísérőszöveg került,(1) az építész a rákövetkező évtizedek alatt többször megemlékezett a megbízás körülményeiről.

Saját, 1985-ben készült kéziratában a keletkezéstörténet archetipikus verzióját kínálja, a szöveg megérdemli, hogy teljes egészében idézzem.(2) 

„Ebben az időszakban – az ötvenes évek végén – születik meg az első templom, mely magára hívja a figyelmet, bizonyítva, hogy kevés pénzből és főként megfelelő szellemi irányítással, megértéssel és meggyőzéssel lehet egyházi vonalon – a szűkreszabott keretek között is – értéket létrehozni. 

1958-ban a cserépváraljai egyházközség szerény állami kárpótlás biztosítása mellett felszólítást kapott, hogy működését az állami iskolában szüntesse be, és építsen a kapott pénz felhasználásával a faluban egy tanteremnyi imaházat. 

/A feladat kalandos út után került építész kezébe. A faluhoz közeli Mezőkövesden élő építőmester kapott rá megbízást, aki – bár szeretett volna illő épületet tervezni – feladatával nem tudott megbirkózni. Így egy ismerős építész segítségét kérte, azzal, hogy azért majd az ő, a kőművesmester nevén megy majd az engedélyeztetés. A terv láttán azonban meghőkölt, kijelentvén: ezt sem megrajzolni, de még inkább kigondolni se tudná. 

Ezért nem maradt más hátra, az építész kellett vállalja a templom elkészülésének minden gondját, s (akkor még) ódiumát is. Boldogan tette!/

Az 1960. őszére elkészült templom valóban tanteremnyi, mint amekkorában az egyház korábban működött: 6 x 10 m méretű, derékszögű tér, torony nélkül /ez hatósági kikötés volt/. 

Az építési anyag a falu által a közelben kitermelt vörös homokkő, a falun átfolyó meg-megáradó, patakból kitermelt homok, az erdészettől megszerezhető fagerenda, a közelben kitermelt természetes pala a fedéshez, az olcsón megszerezhető vörös és fehér hulladék kövek a padlóburkolathoz. 

S kellett még a munkához egy megértő és lelkes plébános, aki rá tudta vezetni a falu népét arra, hogy a kis pénzből kell maradandót létrehozni. 

A templom a hosszan elnyúló falu felső végén kialakult teresedésből nyíló mellékutcában áll, de a terep emelkedése miatt a fő utca házai fölött szinte lebegni látszik. 

Ezt a lebegést a templom lefedése, a derékszögű négyszög felett kialakított szokatlan formájú tető geometriája idézi elő. 

Az átlósan elhelyezett és az oltár felé emelkedő mestergerenda a külsőben és a belső térben különös tetőidomot eredményez, ami lényegében az épület karakterét határozza meg. A bejárattól az oltár felé emelkedő falak – amit maga a falu rakott, közben újra megtanulva az időközben elfeledett természetes kőfal falazási módját – kívül-belül nyersen maradtak, a mestergerendára támaszkodó, de a belső térben is látható fagerendák alkotják a térlezárást. Így a belső és külső vonalak összhangban vannak egymással.

Az átlósan elhelyezett mestergerenda a bejárati oldalon kiszélesedő, a kívül-belül fehérre meszelt haranglábbá emelkedő falpillérre támaszkodik, amelynek külső testébe metsződik bele a tető legmélyebb pontjára leereszkedő tetősík és ezzel a bejárat felett alkot egyben előtetőt. 

Ez az előtető is nagyban hozzájárul a lebegési látszat keltéséhez, a súlyos falak könnyebbé tételéhez. De egyben hívogató hatást vált ki. 

A belső tér rendkívül egyszerű. A padok követik a mestergerenda átlós vonalát és osztják két mezőre a kis teret, az oltár féloldalt áll a nagy bevilágító ablakajtó mellett /melynek kinyitásával összekapcsolható a belső tér a templomudvarral/, az oltár felett a templom elkészültekor Somogyi József Korpusza és Kondor Béla kívül-belül festett tabernákulum ajtója emelte (a) tér ünnepélyességét, hangulatát. 

S bár az építéskor úgy tűnt, hogy a falu – mivel igen lelkesen és odaadóan vett részt az építés teljes menetében – magáévá tette a szokatlan épületet, mégis az ellenkezője történt. Röviddel a templom elkészülte után a plébánost áthelyezték, s aki illetve akik utána jöttek, már nem tudtak azonosulni vele, és a falu népét sem tudták az új befogadására nevelni. 

Először a Korpuszt távolították el az oltár fölül, majd a tabernákulum ajtót festették át giccses, de bőbeszédű képpel, fölé akasztottak egy szokásos szentképet, telehordták a templomot függönyökkel, csillárokkal, körbeültették a templomot gyorsan óriássá növő fenyőfákkal, hogy ma már alig lehet látni valamit az épületből. 

A falu számára túl korai volt a templom építése. Akkor még nem érett meg – irányítás hiánya miatt – ehhez a szinthez. 

Ma már talán másként vélekednek, és tisztában vannak azzal, hogy mit tette tönkre.”(2)

Ez az 1985-ben íródott, (tudomásom szerint végül sehol meg nem jelent) leírás sok olyan elemet tartalmaz, amelyek mára a cserépváraljai templom köré szövődött mitológia elválaszthatatlan elemeivé váltak. A feladat felvállalásától visszarettenő építőmester alakját, a kivitelezés és az anyagbeszerzés nehézségeit, a templom újszerűsége és az azt használó közösség ízlése között feszülő ellentétet…(3) Bár a leírásból kiolvasható a modern gondolkodású építész az „ízlésformáló”, progresszív, utat mutató prófétai szerepébe vetett hit, amelyet ma már kevesen mernének állítani magukról, a szöveg minden korjellemzőjével együtt autentikus és érvényes története Csaba szemszögének az épületről, amelynek részleteit több ezt követő írásában is kifejtette - alsősorban a rendszerváltás környékén, amikor már lehetett és kérték. 

„Ez a templom volt a legszebb emlékem egy hősi korszakból. Egy olyan korból, amikor a tanácselnök a rendőrséget küldte rám, mert fényképeztem a templomot, igazoltattak, el akarták kobozni a gépet, a filmet, mert ellenséges cselekedetnek tartották tevékenységemet. A munkahelyemen is kellemetlenségem volt, mivel a templom képe megjelent egy újságban. A főnököm felelősségre voln, milyen alapon mertem ezt megcsinálni. Bejelentettem-e, kértem-e rá engedélyt. Kész volt a kádervélemény rólam: klerikális beállítottságú ember, még templomot is merészel tervezni” – mondta az építész sokkal később, 1989-ben Lukács Lászlónak.(4)

A rövid összefoglalóban említetteknél még több inzultusról, akadályoztatásról is van tudomásunk; a templom tervezésének, a művezetésnek a felvállalása 1960 körül valódi kiállásnak számított, amelynek nem lehetett kiszámítani a következményeit. Az említett lap nyilvánvalóan a Magyar Építőművészet, amely 1961/4. számában mutatta be az épületet; a templomról azonban az Új Emberben is megjelent egy rövid cikk, kép nélkül, ám annál erősebb mondatokkal: „Csaba az adott keretek között olyan épületet tervezett meg, amilyen nemcsak, hogy a környező országokban, még a merészen újító lengyeleknél sincs, hanem amit oda lehet állítani Corbusier és az utána következő legmodernebb építésznemzedék alkotásai mellé.”(5)

Csaba az építés idején valóban nem számolhatott azzal, hogy az építésztársadalom végül mellé áll, és – saját értékelése szerint részben a Magyar Építőművészetben megjelent cikk hatására – a templomszentelés után nem sokkal a Magyar Építőművészek Szövetségének főtitkárává választják.  

Az 1959-es "kiállítási pavilon" tervcsomag

A templommal kapcsolatban a levéltári forrásokból két tervsorozat ismert: ezeket 2017-es cikkében Lantos Edit dolgozta fel.(6) A duplázás paradoxonát azzal oldja fel, hogy az első, általa 1959-re datált tervek lehetnek azok, amelyeket már Csaba készített, de még Papp István építőmester neve alatt próbáltak engedélyeztetni. A második sorozat már Csaba neve alatt futott; végül ezt hagyták jóvá és épült meg. 

Az 1960-as "borkóstoló" tervcsomag

Lantos feltételezését megerősíti, hogy a család tulajdonában mindkét tervsorozat fennmaradt – az első üvegnegatívon, a második pauszon. Az azonos szerzőséget erősíti, hogy mindkét sorozatot „álcázta” a szerző – azaz szándékosan rossz feliratokkal látta el. Az üvegnegatívon látható tervek, azaz az 1959-es sorozat esetében a „Badacsony, kiállítási pavilon” olvasható, míg a pauszlapokon a „Badacsony, borkóstoló” szöveg. Ezek természetesen a Lantos által levéltárban feltárt, benyújtott terveken nem szerepelnek; ezt leszámítva azonban a két tervsorozat megegyezik. A badacsonyi apropót mindkét esetben vélhetően Csaba barátja és munkatársa, Callmeyer Ferenc 1957-es poharazója ihlethette, amely anyaghasználatában és tömegképzését tekintve is közel áll a cserépváraljai épülethez. 

Csaba László fotója az építkezésről, 1960 

A család tulajdonában Csaba László több fotója fennmaradt az építkezésről. A tervező hetente járt a helyszínre művezetni, Thoma Levente statikus szintén a helyszínen irányította a komolyabb hozzáértést kívánó feladatokat. Csaba Esztertől azt is tudjuk, hogy ő maga is járt a helyszínen, valószínűleg 1960 nyarán, mégpedig az akkor még menetrend szerinti, Budapest-Miskolc közötti repülőjárattal – addigra már állt a harangfal. Az itt közölt, színes negatívon fennmaradt két építési fotó is viszont különböző időkből való: az egyiken még csak a hajó falazása látható, a másikon viszont már teljes magasságában áll a harangfal.

A templom képzőművészeti értékeinek: Kondor Béla tabernákulumajtajának és Somogyi József korpuszának kálváriája külön történet, amely mindenképp megéri az önálló feldolgozást. Ezeknél kevésbé ismert tény, hogy a templom eredeti, természetes palafedését is lecserélték eternitre; a család tulajdonában álló levelezés szerint erre elsősorban azért volt szükség, mert a Csaba által is említett helyi, természetes palából készült tetőzet több helyen beázott. 

Bár az utólagos átalakítások nem kevés keserűséget okoztak az építésznek, a bosszúságokat idővel mégiscsak felülírta az alakuló szakrális építészeti munkásságá öröme, a cserépváraljai emlékek idővel megszépültek. Az "első templom" Csaba László számára mindig is fontos maradt, és mára a 20. század magyar építészettörténetében is hivatkozási alappá vált.

Jegyzetek

1. Csaba László: Róm. kat. templom Cserépváralján. Magyar Építőművészet, X. évfolyam, 1961/4. 50–51.

2. Csaba László: Az elmúlt negyven esztendő egyházi építészete helyzete, alakulása és (egy kissé) története. Budapest, 1985. június 27. Kézirat. (A szöveget a mai helyesíráshoz igazítva közlöm.) A családi tulajdonban fennmaradt kézirattal már foglalkozott Tóth Zoltán András építészhallgató, a 2017-ben írt, Síkból térbe – A hollóházi Szent László templom építészete című TDK-dolgozatában. Url: http://tdk.bme.hu/EPK/DownloadPaper/Sikbol-terbe1 (letöltés dátuma: 2020. április 27.)

3. A templomról szintén fontos forrásnak számítanak: Csaba László: Templom Cserépváralján 1960-tól napjainkig. Magyar Építőművészet, 1988. 3. sz. 30–31.; Csaba László: Templomok és templomszerkezetek, Magyar Építőipar, 1990/5. 193-200. A hagyatékban fennmaradt Az „első templom” című cikkről még nem sikerült kiderítenem, valóban megjelent-e.

4. L. L. (Lukács László): A Vigilia beszélgetése Csaba László építésszel. Vigilia, 1989/1. 49-59.

5. Sinkó Ferenc: A legmodernebb magyar templom Cserépváralján. Új Ember, 1961/1. 22.

6. Lantos Edit: A Salzburgi vázlat és a csonkolt téglatest. Két esettanulmány Árkay Bertalan (1901–1971) és Csaba László (1924–1995) életművéből. Ars Hungarica, 43. évfolyam, 2017/2. 215-233. Url: http://epa.oszk.hu/01600/01615/00008/pdf/EPA01615_ars_hungarica_2017_2_215-233.pdf (letöltés dátuma: 2020. április 30.)