Cs. Juhász Sára és Csaba László életművének kutatói blogja

Ilyen volt, ilyen lett: a balatongyöröki Urbanek-nyaraló, a Csaba-házaspár közös munkája

2020/08/28. - írta: kovacsdani

0.jpg

Ez egy rendhagyó bejegyzés, mivel az Urbanek-nyaralóról részletes cikkem jelent meg az Építészfórumon augusztus 25-én Egy balatoni ház – hatvan év után címmel. A nyári helyszínbejárást, illetve a beszélgetést a kedves tulajdonosokkal Danyi Balázzsal és Polgárdi Ákossal közösen tettük; az ő fotóik tűnnek fel abban a cikkben, sok archív kép mellett. Így ebben a bejegyzésben csak a sajátjaim közül válogatok néhányat.

Ebben a házban számomra az egyik legérdekesebb motívum, hogy Csaba László és Cs. Juhász Sára közösen tervezte. Ezt Urbanek Szilvia is megerősítette a helyszínen: ő emlékszik, hogy Sára néni több tervváltozatot is hozott, de végül Laci bácsi egyik ötletét vették alapul. Innen jött az emblematikus pillangótető és a tájra szinte távcsőként, képernyőként megnyíló nappali.

1_5.jpg

A ház látványának fontos, tervezett eleme a narancssárga napvitorla. Ez talán egyértelműnek tűnhet ma, de 1960-ban korántsem volt az - konkrétan egyetlen korábbi épület esetében ismerünk ilyen, tervezett ideiglenes elemet, ez pedig Callmeyer Ferenc badacsonyi poharazója. Jó eséllyel Csabáék is innen vehették az ötletet.

2_6.jpg

Az ominózus nappaliablak olyan, mint egy akvárium: kintről nézve a benti, bentről nézve a kinti világ tárul fel. A tulajdonosok sok-sok utánajárással egy pontosan ugyanolyan osztású, de hőszigetelt üveges fémablakra cserélték le a tönkrement eredetit.

3_6.jpg

És ilyen a híres kilátás. Az étkezőben állunk, balra a terasz, jobbra a nappali - gyakorlatilag ez a ház lényege. A nagyra nőtt fák a hatvan évvel ezelőtti panoráma jelentős részét elvették; de pont ezt pótolja az elkészült járható lapostető.

4_6.jpg

Az ilyen apró részletek miatt megéri a személyes látogatás. 

5_4.jpg

Az ún. Corbusier-ablakok a nappaliban, színes műanyag- és üvegbetétekkel. A fal eredetileg fekete volt, jelenleg egy sötétszürke árnyalatú festék fedi.

8.jpg

Kedves részlet a teraszon, jobboldalt a kinti grillezővel.

9.jpg

A lapostetőre felvezető új fémlépcsőt Urbanek Szilvia maga tervezte.

10.jpg

És ezért a kilátásért meg is érte... sajnos a kép a felét sem tudja visszaadni az élménynek.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabaeknal.blog.hu/api/trackback/id/tr316206304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása