Cs. Juhász Sára és Csaba László életművének kutatói blogja

Ilyen volt, ilyen lett: martonvásári tudóslakások Cs. Juhász Sárától

2021/09/29. - írta: kovacsdani

img_20190614_100835.jpg

Legjobb tudomásom szerint Cs. Juhász Sára első önállóan tervezett és megépült munkája Martonvásáron áll. Az egykori Brunszvik-kastély a háború után került a Magyar Tudományos Akadémia mezőgazdasági kutatóintézetének használatába, és az itt dolgozó alkalmazottaknak állandó szállásra volt szükségük. Erre a célra tervezett az ifjú építész egy ötlakásos komplexumot, amely ma is áll.

Az épületegyüttest Cs. Juhász Sára csak „tudóslakások” néven említi önéletrajzában és összefoglalóiban, így én is ezzel a megnevezéssel hivatkozom rá. A tervezés éveként 1949, a kivitelezés éveként 1950 és 1951 is szerepel az életrajzokban. Akármelyik is igaz, mindenképp még a háború utáni érett modern időszakról beszélünk, és ez az épületeken is megfigyelhető.

Némi bonyodalmat okoz, hogy az épület a MEZŐTERV 1. számú fotóalbumában, amely a (Modern) (Ipari) Építészetért Alapítványnak köszönhetően online is elérhető, Rácz György munkájaként szerepel. Pontosabban egy gondos kéz kiegészítette a feliratot Cs. Juhász Sára nevével is. Rácz saját munkájaként („1949: Martonvásár, kutatók lakóházai”) jelenik meg az épületegyüttes a HAP Galéria által a tervező emlékkiállítására kiadott füzetkében is. Mivel Cs. Juhász igen alapos volt ebből a szempontból, és a korszakban egy ideig dívott, hogy az osztály- vagy csoportvezető építész nevét is tervezőként tüntették fel, akkor is, ha kevés köze volt a tényleges munkához, hajlok arra, hogy Cs. Juhász önálló munkájaként fogadjam el a házat – ahogyan ő maga is dokumentálta. Rácz György ebben az időszakban tervezte az Agrárbiológiai Kutatási Központot, szintén Martonvásárra – úgy vélem, Cs. Juhász ezzel párhuzamosan kapta meg tervezésre ezt a jóval kisebb feladatot.

mezoterv_album_107.jpg

Az öt lakóegységet a tervező egymáshoz képest némileg eltolva, valamint az emelkedő terepszintet kihasználva néhány lépcsőfoknyi különbséggel helyezte el. Ezzel az egyszerű eszközzel a lehető maximális privát teret biztosította a lakóknak. A lakások alaprajza egyszerű, de praktikus. A bejárat fedett, nyitott tornácról nyílik; a kisméretű előszobából balra a konyha és a kamra, egyenesen előre a nappali közelíthető meg. Jobbra az önálló vécéhelyiség, illetve egy ajtóval leválasztott folyosóról elérhető a két lakószoba, a fürdőszoba és a gardrób.

cs_j_s_042.jpg

martonv_lk.jpg

A fontosabb lakóhelyiségek közül egyedül a konyha néz hátra, a három szoba a kertre tájolt; a nappaliból csaknem padlótól plafonig érő, üvegezett ablak néz ide. A lakás egyértelműen jól végiggondolt praktikus szempontból is; erre jó példa a nappaliból nyíló étkező beugrója, amelybe a konyhából is nyílik átadóablak. A terveken az étkezőnek nagyobb ablaka van, amely azonban a szomszéd lakó tornácára nyílna; a megvalósult épületen ide két kisméretű, magasan elhelyezett szellőzőablak került. A viszonylag alacsony belmagasság és a szokatlan formátumú, fekvő ablakok számomra kissé mid-century villákkal rokonítják ezt a nyilvánvalóan eléggé más körülmények között megvalósult épületegyüttest. Finom részlet a nappaliablak előtt, illetve a terasz oldalán elhelyezett két emelt növényágyás, amelyeket a mai lakók is használnak.

Egy kellemes szeptemberi hétvégén jutottam el a helyszínre, és találtam meg az épületet a kastélyparkban – addig nem volt információm a pontos helyszínről. Egy kedves lakóval beszélgetve azt is megtudtam, hogy az épületegyüttest jelenleg is az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetének dolgozói hasznosítják. Igaz, a helyszínen így tűnt, jelenleg az öt lakásból kettő üresen áll. Az épület ezzel együtt rendben tartott, szerencsére nem tűnik úgy, hogy veszély fenyegetné. Viszont persze fotózhatatlan, egyrészt a növényzet, másrészt a mostani lakók privát tere miatt. Így csak egyetlen, most lakatlan egységről készítettem néhány képet. De ez legyen a legkisebb baj.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csabaeknal.blog.hu/api/trackback/id/tr3916704414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása